Hát sajnos Angliáig nem jött el a magyar Mikulás, így nekem kellett meglepnem magam.:) De nem ám csokival, hanem ékszer hozzávalókkal. Nagy nehezen megtaláltam a környék egyetlen ékszer alkatrész boltját és rendesen bevásároltam ékszerkellékből és gyöngyből ahogy az ábra is mutatja.:)
De inkább ne akarja tudni senki mennyibe került, mert még én sem gondolok rá szívesen.:D
Ám ezt követően
belefutottam egy adomány boltba, ahol a következő képen látható kincseket találtam, és még jótékonykodtam is vele:).
Ezeket fel fogom újítani, új köntöst kapnak. A két alsó apró szépség valószínűleg marad ahogy van mert
szerintem nagyon szépek, ráadásul az egyikről miután hazahoztam kiderült,
hogy a lánc ezüst. Azt hiszem, hogy többször fogok inkább ilyen kincseket kutatni,
mint az új kellékeket megvenni.:D
A fejem tele van ötletekkel, úgyhogy el is kezdem a
megvalósításukat, és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Természetesen lesznek előtte - utána és talán még közben fényképek is.
XOXO
XOXO
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése